Súlyos vádak és még súlyosabb diagnózisok: húzós éven van túl a királyi család III. Károly megkoronázása óta

ma 15:38
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Feszültséggel teli időszak áll Károly mögött /Fotó: Northfoto

Feszültséggel teli időszak áll III. Károly mögött /Fotó: Northfoto

Egy évvel ezelőtt, május 6-án koronázták királlyá és királynévá III. Károlyt és feleségét, Kamillát. A királyi család tagjai azóta egy nehéz, kihívásokkal teli éven vannak túl: lesújtó diagnózisok, családi drámák és botrányok tették a napjaikat feszültségteljessé.

Miután 2022. szeptember 8-án II. Erzsébet királynő elhunyt, a nép kisebb felháborodással fogadta, hogy III. Károly veszi át a trónt, ugyanis sokan a trónöröklési rend következő tagját, Vilmos herceget látták volna szívesebben a királynő egykori helyén. Ezt leginkább III. Károly korára és egészségi állapotára hivatkozva mondták, ám akadtak olyanok is, akik III. Károly korábbi felesége, a néhai Diana hercegné körül kialakult botrányok miatt nem örült annak, hogy III. Károly uralkodói szerepbe kerül, illetve azt sem díjazták, hogy Kamilla fejére kerül a királynéi korona, amiről egykor azt gondolták, majd Diana kapja meg.

Károly és Kamilla koronázása megosztotta a népet /Fotó: Northfoto

III. Károly és Kamilla koronázása megosztotta a népet /Fotó: Northfoto

Károly király és Kamilla királyné 19 évnyi házassága fotókon

Károly király és Kamilla királyné 19 évnyi házassága fotókon

Ezután pedig egy nagy lejtőn indult meg az angol monarchia. Eddig évtizedeken át titokban tartott családi drámákra sorra derült fény, miután Harry herceg és felesége, Meghan egy Netflix-sorozatban számoltak be a Buckingham-palotában tapasztaltakról, majd Harry egy memoárt is megjelentetett, melyben még mélyebben ír az őt ért kellemes és kellemetlen dolgokról. Mivel mind a sorozat, mind a könyv hatalmas népszerűségnek örvendett, ezután után hónapokig szinte mindenki csak Harryékkel foglalkozott, III. Károlyék pedig csak csendben tűrték a sorozatos vádakat.

Harry és Meghan máig távol tartják magukat a palotától /Fotó: Northfoto

Harry és Meghan máig távol tartják magukat a palotától /Fotó: Northfoto

Károly király hajlandó lenne találkozni Harryvel, ám Meghan szóba sem jöhet

Károly király hajlandó lenne találkozni Harryvel, ám Meghan szóba sem jöhet

Egészen addig, amíg idén év elején király került a főszerepbe. III. Károly februárban közölte a lesújtó hírt, miszerint rákot diagnosztizáltak nála. Az uralkodó nem sokkal előtte került kórházba, amikor prosztatamegnagyobbodás miatt kezelték, és habár azóta sem árulta el, hogy pontosan mi a diagnózis, leszögezte, hogy nem prosztatarákról van szó.

III. Károly februári bejelentése után alig másfél hónappal újabb lesújtó hírrel jelentkezett a palota: hetek óta tartó titkolózás és rengeteg merész összeesküvés-elmélet születése után Katalin hercegné is kiállt a nyilvánosság elé és bevallotta, hogy ő is rákkal küzd. A hercegné esetében is egy más ok miatt bekövetkező kórházi látogatás során bukkantak rá a betegségre, ám ő sem árulta el, hogy a betegség mely formáját diagnosztizálták nála, és a nyilvánosság elől is meglehetősen visszavonult.

Katalin bejelentése mindenkit sokkolt /Fotó: Northfoto

Katalin hercegné bejelentése mindenkit sokkolt /Fotó: Northfoto

Újra támadásba lendült III. Károly állítólagos eltitkolt fia: DNS-tesztet követel az uralkodótól

Újra támadásba lendült III. Károly állítólagos eltitkolt fia: DNS-tesztet követel az uralkodótól

Habár a királyi család kétségtelenül az Egyesült Királyság legjobb orvosi ellátásában részesül, és ilyen esetekben kiemelt figyelmet fordítanak rájuk, tagadhatatlan, hogy egy ilyen diagnózis erősen felbolygatja a családi békét. A királyi család utóbbi egy éve enyhén szólva sem volt feszültségmentes, mely nagy veszélybe sodorhatja a családi egységet és összefogást, ezzel pedig a közvéleményben is vegyes reakciókat válthat ki. A tündérmesébe illő remények azonban még mindig sokakban élnek, és hiszik, hogy III. Károly és Katalin hercegné is meggyógyul, Harry pedig egy napon kibékül az édesapjával.

BLIKK DOSSZIÉ mappa mappa

királyi család

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget

A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

Károly király koronázás diagnózis rák vád Katalin hercegné III. Károly király

Játssz és nyerj!