XVIII. NN Ultrabalaton – Több, mint 25 ezren vettek részt a tókerülő futáson

Rekordösszegű, csaknem 23 millió forinttal támogatják a hazai egészségügyi célokat 

Magyar győzelmek egyéniben a XVIII. NN Ultrabalatonon, a férfiaknál  Erős Tibor, a nőknél pedig Nagy Katalin volt a leggyorsabb a 211 kilométeres távon. Erős 17:35:02, Nagy pedig 20:20:30 óra alatt teljesítette a távot.

Ez volt az ország egyik legnépesebb tömegsport rendezvénye, hiszen a hétvége során Balatonfüredről indulva, a magyar tengert megkerülve több, mint 25 ezren futottak kis- vagy nagy csapatban, de volt bringás mezőny is.

Embert próbáló rekord – Két kör a Balaton körül

Az NN UB egyik emblematikus alakja Takács Krisztián „Csipi”. Az ultrafutó 2023-ban előbb letekert a Balatonra Budapestről, majd körbefutotta a magyar tengert, aztán újra nyeregbe pattant, és visszakerékpározott a fővárosba. Az idei UB-n emelte a tétet: egy kör után nem állt meg Balatonfüreden, hanem belekezdett egy újba, és végül egymás után kétszer teljesítette a távot, azaz vasárnap estére ő 422 (!) kilométerrel zárt.

Az NN UB szervezőinek továbbra is fontos a környezetbarát rendezés. A váltópontokon nem használtak műanyag poharakat a frissítéshez, valamint szelektíven gyűjtötték a szemetet. A szemléletnek köszönhetően évről-évre sikerül jelentősen csökkenteni a szemét mennyiségét. Az esemény idén kapcsolódott a Sportoló Nemzet Programhoz, és a balatonfüredi versenyközpontban megrendezték a térség legnagyobb sportszakmai expóját.

Azok az országok, ahonnan érkeztek futók a hétvégén Balatonfüredre: Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Kanada, Horvátország, Csehország, Dánia, Franciaország, Németország, Izrael, Olaszország, Lettország, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Dél-Korea, Spanyolország, Törökország, Ukrajna, Egyesült Királyság.

BioTechUSA-cégcsoport és az NN Ultrabalaton közös jótékony kampánya keretében idén hatodik alkalommal biztosítottak lehetőséget a futók számára, hogy időmérő chipjeik letéti díját karitatív célra ajánlhassák fel, melyet a vállalat két különböző forrásból is kiegészített. Egyrészről fogyasztói a márka webshopján történő vásárlásukhoz tetszőleges összeget adhattak hozzá, másrészről a helyszíni felajánlásokat a cégcsoport társadalmi felelősségvállalási programjának égisze alatt összesen 15 millió forinttal egészít ki saját költségvetésből.

Ezúttal is egészségügyi célokat, intézményeket, civil szervezeteket és alapítványokat lehetett javasolni az NN Ultrabalaton közösségi média oldalán. A több, mint 1000 ajánlásból egy előszűrést követően 6 intézmény került kiválasztásra, melyek közül közönségszavazás útján lehetett eldönteni, hogy 2024-ben a közösség kit szeretne támogatni. Idén a döntőbe jutottakra közel 9000 szavazat érkezett.A kezdeményezés állandó arca, Kovács-Nyári Diána színésznő, a BioTechUSA jótékony márkanagykövete mellé idén Erős Tibor ultrafutó is csatlakozott. A BioTechUSA ezúttal is egyedi, összesen 15 000 darab shakerrel jutalmazta a nagyvonalú helyszíni felajánlásokat.

A 2024-es összeg: 22.994.180 forint. Idén a Konduktív Óvodáért Alapítvány, az Őrzők Alapítvány, és a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet kapja a támogatást. Az intézmények a támogatást kulcsfontosságú rehabilitációs és diagnosztikai eszközök beszerzésére, valamint kórházi épületek modernizálására fordítják.